A frissen manikűrözött körmök felületét tisztítsd meg és egy 1200-as erősségű reszelővel (finom buffer vagy szivacsos reszelő) simítsd át a körmök teljes felületét, majd portalaníts alaposan. Majd egy szálmentes törlőre cseppentett vízelvonó vagy zsírtalanító folyadékkal töröld át a körmöd.
A kiválasztott alaplakkot (barázdakitöltő, körömerősítő, tapadást elősegítő, stb.) vékony, pontos rétegben kend fel mind a tíz körmödre.
A lakkot használat előtt keverd fel az üvegben úgy, hogy a két kezed között görgeted. Így nemcsak, hogy nem lesz levegőbuborékos, de könnyebben is tudod majd felkenni.
Mártsd a lakkosüveg tetején lévő ecsetet a körömlakkba, majd amikor kiemeled, az egyik oldalát húzd le az üveg nyakán, az ecset másik oldalát pedig, ahol a lakk nagy része maradt épphogy érintsd hozzá az üveg nyakának másik oldalához. Ezzel a lakkmennyiséggel az ecseteden lakkozd ki az első réteggel a körmödet úgy, hogy vékony, de egyenletes réteget kapj, a kontúrok pontosak legyenek. Helyezd az ecsetedet a lakkal a köröm közepére. Innen óvatosan told fel egészen a szarupárkányig, vigyázva nehogy eláraszd lakkal a bőrredőket. Először a köröm egyik oldalán húzd lefele az ecsetet, majd fesd be a köröm másik oldalát, és a közepét is egy lakkcsíkkal. Ne aggódj, ha a színhatás még nem olyan, mint amilyet szerettél volna.
A második rétegnél mártsd a lakk ecsetét a körömlakkba, majd amikor kiemeled, az egyik oldalát húzd le az üveg nyakán. Ezzel a lakkmennyiséggel fesd a körmökre a második réteg lakkot úgy, hogy határozott, egyenletes színt kapj a felületen az előbb ismertetett technikával. Az első réteg által képzett alap megadja a festés területét, így már nem kell ügyelned a kontúrokra. Soha ne vidd ezt a réteget a körömbőr közelébe, mert könnyen eláraszthatod vele a körömsáncokat.
Várj 3-5 percet, mielőtt a fedőlakkot felkened. Egy vastagabb rétegben fesd fel, vigyázva, nehogy eláraszd vele a körömsáncot.
HASONLÓ BEJEGYZÉSEK
Ásóka avagy támad a körömgomba?
Bőrméregtelenítés 3 egyszerű lépésben
Szeretné megvédeni bőrét a városi szennyezéstől?
Bőrápolás kozmetikai hatóanyagos feltöltő kezelésekkel – Kinek ajánlott és milyen bőrproblémákra hatékonyak?
Milyen színű körömlakkot használsz a leggyakrabban? Ezt árulja el a jellemedről
Gigi Laboratories: E-vitaminos arctisztító krémszappan a ragyogó és egészséges bőrért